Kállai János, gitár

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek!

karrier

1976. november 14-én, Budapesten született. 1986 óta gitározik.

A zenei életben 2000–óta aktívan hivatásos zenészként, valamint zenetanárként van jelen.

Saját zenekarával, az instrumentális heavy-rock zenét játszó K3 azaz Kállai Trióval, 2007 nyarán megjelent Under a Spell című albumukon egy nagyon különleges vendég szerepelt, aki nem más, mint Jordan Rudess a világhírű Dream Theater zenekar billentyűse.

Ez a közös munka az elmúlt évek egyik legjelentősebb eseménye, János eddigi zenei pályafutásának.

 

zenélés, és zenei hatások

A zene egy olyan misztikus dolog, amit próbálunk megérteni, megtanulni, de valójában az egész élet nem elég arra, hogy választ kapjunk, mi is ez pontosan. Nagyon sokszor dolgozom festők, írók műveinek, munkáinak hatása alatt, és természetesen nagyon sok kedvenc zenészem, és zenekarom dalait, albumait hallgatom.

A teljesség igénye nélkül néhány gitár hős: Joe Satriani, Steve Vai, Allan Holdsworth, Angus Young, Jeff Beck, Mike Stern, Greg Howe… A lista hosszú, de ugyanakkor meg kell említenem, hogy sokkal fontosabb számomra a zenei hatás, (feeling) a zene egésze, a dal, mint a gitár, és maga a gitáros.

(Kállai János)

Sok zenekarban, és sokféle formációban játszottam már, de számomra a triós forma a legkedvesebb. Ez egy igazi kihívás, mely a professzionalizmus, és a harmónikus együttműködés jelentős fejlődését eredményezi. Rendszeresen játszunk a tempókkal, a dalok szerkezetével, bevezetőket, és lezárásokat (intro, outro) kreálunk a színpadon, improvizálunk, de játszunk egyszerű riffeket, és bonyolult unisonokat, a megírt részek mellett. Valójában úgy dolgozunk, és gondolkodunk, mint egy jazz zenekar, csak épp metált játszunk.

(Interjú Kállai Jánossal a lengyel Hard Rock Service-ben)

Jancsi olyanokat gitározik össze, hogy játékát nem tudom eléggé méltatni. Le a kalappal, méghozzá jó mélyen!

(Heavy Metal Magazine Sz.G.)

 

felszerelés

gitárok:
Jackson Stealth EX Lefty (Red, Black), Dean Performer ELH

erősítő:
Engl Ritchie Blackmore Signature E-650

láda:
Engl XL pro E412 Vintage

 

néhány fontosabb zenei esemény

  • 2010: Marty Friedman & K3
  • 2010: Quo Vadis & K3
  • 2009: Living Colour & K3
  • 2008: Paul Gilbert & K3
  • 2008: Richie Kotzen & K3
  • 2007: Devil's Slingshot & K3
  • 2007: Ken Hensley (Uriah Heep) & Cry Free (gitár: Kállai János)
  • 2006: U.D.O. & Cry Free (gitár: Kállai János)
  • 2003: Nazareth & Cry Free (gitár: Kállai János)

 


tényadatok

  • született:
    1976. november 14., Budapest
     
  • hangszer:
    gitár
     
  • top 10 kedvenc gitáros 2010-ben:
    1. Jeff Beck
    2. Mick Thomson
    3. Dimebag Darell
    4. Joe Bonamassa
    5. Joe Satriani
    6. Angus Young
    7. Mike Stern
    8. Steve Morse
    9. Alan Holdsworth
    10. Greg Howe
     
  • mióta zenél:
    1986
     
  • első koncert:
    Nazareth
     
  • K3 tagság:
    ő alapította 1995-ben
     
  • első rock lemez:
    AC/ DC: If You Want Blood (You’ve Got It)
     
  • kedvenc zenekar:
    AC/DC, Pantera
     
  • kedvenc albumok:
    Sllipknot: All Hope Is Gone
    Joe Satriani: 1986-2010 all studio albums
    Pantera: 1992- 2000 all studio albums
    AC/DC: 1975- 2000 All studio albums
    Jeff Beck: Emotion & Commotion
     
  • kedvenc film:
    The Fog
     
  • kedvenc 3 zenei DVD:
    Slipknot : Disasterpice
    Rammstein: Live Aus Berlin
    AC/DC: Live
     
  • kedvenc könyv:
    Kertész Imre: Sorstalanság,
    Tim Weiner: A CIA története,
    Manszur Abdulin: A vörös út,
    Daniel Estulin: Összeesküvés,
    Krivickij, Valter G.: Szálin titkosszolgálatában,
    Földi Pál: szinte az összes írása, könyve
     
  • kedvenc K3 nóta:
    Before Disaster, The End Of Evolution
     
  • kedvenc K3 koncert:
    Budapest, 2005. december 31.
     
  • korábbi zenekarok:
    Voice,
    Mother Funker,
    Honey Flak,
    Cry Free (Deep Purple cover band)
     
  • jelenlegi zenekarok:
    K3
     
  • foglalkozás:
    gitár tanár
     
  • hobby:
    könyvek,
    kések, tőrök,
    motorozás
hírek
Drum Wars március 27., 11:18

Vinny Appice - dob (Black Sabbath, Dio...)
Carmine Appice - dob (Vanilla Fudge, Cactus, Jeff Beck, Ozzy Osbourne...)
Lőrincz Károly - ének (Whitesnake tribute)
Szuna Péter - bass (K3)
Kállai János - gitár (K3) tovább...

Csibe a K3-ban ! március 06., 19:31

2012 márciusától a zenekar új dobosa Czébely Csaba. tovább...

Gitárosok, és gitározni vágyók figyelem! február 20., 14:32

Megrendelhető: Kállai János: ROCKSULI című tankönyve! tovább...

aktuális album

közösség

Gitárosok figyelem! A ROCKSULI című kezdő gitárosok részére összeállított tankönyv az alábbi email címen is rendelhető: info: k3music@gmail.com http://k3music.com/hu/hirek/?i=46

K3 - XX. Gastro Blues Fest http://t.co/XP2IyQbL

K3 - XX. Gastro Blues Fest

random képek
K3 régebbi koncertplakátok K3 koncert (2011. november 2., Crazy Mama, Budapest) K3 régebbi koncertplakátok K3 régebbi koncertplakátok